Bejelentés



Szabadszállási ÁMK József Attila Közösségi Ház, Könyvtár és Helytörténeti Gyűjtemény
Semmi sem szebb és semmi sem hasznosabb az ember egész mulandó életében, mint a könyvek olvasása.

MENÜ










Idézetek könyvekről, olvasásról

„A legjobb könyveket félig-meddig az olvasók írják.”
/Voltaire/

„A könyvek nem teszik az embert jóvá vagy rosszá, de jobbá vagy rosszabbá igen.”
/Jean Paul/

„A könyvekkel való érintkezés előkészület az emberekkel való érintkezéshez.”
/Karamzin/

„A könyvbarát megválogatja könyveit, a könyvbolond felhalmozza.”
/Nodier/

„A könyv ajándékozása vázánál, pohárnál jobban megrögzíti a baráti érzést, mert emelkedettséget fűz a barátság fogalmához.”
/Humboldt/

„A könyvekkel úgy vagyunk mi, mint az emberekkel. Sokkal kötünk ismeretséget, de közülük csak kevés lesz a barátunk.”
/Feuerbach/

„Minél inkább növeljük jó könyvekkel ismeretkörünket, annál szűkebb lesz azoknak az embereknek a köre, akiknek a társaságában kedvünket leljük.”
/Feuerbach/

„A szél is lapozza a könyvet, mégse tud olvasni.”
/Jules Renard/

„A könyv az az embernek , ami szárny a madárnak.”
/Bonus/

„A könyv: nagyítóüveg. Az olvasók általuk önmaguk olvasóivá válnak.”
/Proust/

„Szoba könyv nélkül olyan, mint test lélek nélkül.”
/Cicero/

"Semmi sem szebb és semmi sem hasznosabb az ember egész mulandó életében, mint a könyvek olvasása."
/Miron Costin/

"Sose adjatok kölcsön könyvet, mert a kölcsönkapott könyvet senki sem hozza vissza. Az én könyvtáramban csak olyan könyvek vannak, amelyeket másoktól kaptam kölcsön."
/Anatole France/

"A könyv közkincs. Ha megveszed, akkor sem a tiéd - legfeljebb halálodig."
/Sinclair Lewis/

"Az ember a könyvtárban egy nagy tőke jelenlétében érzi magát, amely kiszámíthatatlan kamatokat osztogat nesztelenül."
/Johann Wolfgang von Goethe/

"Nem szabad semmiféle könyv olvasását megtiltani; ez az egyetlen mód arra, hogy önmagukat semmisítsék meg ama könyvek, a ponyvatermékek."
/Immanuel Kant/

"Olvasni gondolkodás nélkül zavarossá tehet, gondolkodni olvasás nélkül tévútra vezethet."
/Bernard de Clairvaux/

"Őrizkedj attól, akinek csak egy könyve van."
/Aquinói Szent Tamás/

"Az ember sose ismeri föl azokat a könyveket, amelyek világképet formáltak."
/Stephen King/

"A könyv egyik nemzedék végrendelete a másikra, egy halálba induló öreg tanácsa az életbe lépő serdülőnek, parancs, amelyet az őrszem továbbít váltásának."
/Herzen/

"Mikor pénzem lesz majd, először könyveket vásárolok s csak azután ruhát."

"Nem azok szeretik igazán a könyveket, akik érintetlenül örzik őket otthon a szekrényeikben, hanem azok, akik éjjel.nappal kezükben forgatják."
/Erasmus/

"Hiszem, hogy amikor valaki könyvet olvas, a fejében megszületik a saját filmje, arcot teremt a szereplőknek, megrendezi a jeleneteket, hallja a hangokat, érzi a szagokat. És pontosan emiatt van az, hogy ha valaki megnézi a filmes változatát egy könyvnek, ami tetszett neki, mindig csalódottan jön ki a moziból, és mindig azt mondja: "a könyv sokkal jobb volt"."
/Paulo Coelho - A Zahír részlet/

"A könyvet mindig ketten alkotják :az író, aki írta, és az az olvasó, aki olvassa."
/Kosztolányi Dezső/

"Én először mindig megszagolom a könyvet, beszívom a képeket és a betűket.
Aztán úgy érzem: én vagyok a mese és a könyv az olvasó"
/Ágai Ágnes/



"Azt szeretném tudni - mormolta maga elé -, mi is van egy ilyen könyvben, amíg csukva van. Természetesen betűk vannak benne, melyeket papírra nyomtattak, de mégis valaminek kell még lennie benne, mert ha kinyitom, egyszerre előttem áll egy egész történet.
Személyek bukkannak fel, akiket még nem ismerek, mindenféle kalandok, tettek és harcok fordulnak elő - és néha tengeri viharok játszódnak le, vagy az ember idegen országokat és városokat lát. Ez mind benne van ugyanis valahogyan a könyvekben. El kell olvasni, hogy átélhessük, ez világos.
De belül mindez már előre megvan. Szeretném tudni, hogyan."
/Michael Ende: A végtelen történet/

“Sokat olvastam. De az olvasással is úgy van az ember, tudod… csak akkor kapsz a könyvektől valamit, ha tudsz is adni olvasmányaidnak valamit. Úgy értem, ha olyan lelket viszel feléjük, amely az olvasás párharcában hajlandó sebeket kapni és adni, hajlandó vitatkozni, meggyőzni és meggyőződni, s aztán gazdagodva attól, amit tanult a könyvből, életben vagy munkában építeni abból valamit…”
/Márai Sándor: Az igazi/

"Nem kell könyvet égetni a kultúra elpusztításához. Elég, ha leszoktatják az embereket az olvasásról."
/Ray Bradbury/

"Óh, ne mondjátok, hogy a Könyv ma nem kell,
hogy a Könyvnél több az Élet és az Ember;
mert a Könyv is Élet, és él, mint az ember –
így él: emberben könyv, s a Könyvben az Ember."
/Babits Mihály Ritmus a könyvről, részlet/


A könyvtáros naplójából

Egy kis, de magvas könyvtár

tanuja lettem végleg, úgy lépek

be újabban, már idézés se kell,

üldögélek a polcon, akár egy

régi porszem, ismert történetek

szövegét lapozom fel.

 

Tudom, hogy van egy írás,

mi rólam beszél éppen,

a holdat el a naphoz

miattam kanyarítja,

mint könyvet: úgy lapoz fel,

titokban azt remélem.

 

Egy napon te leszel majd

kéken egy lapra írva,

jegyzetbe tömörítve,

csillag könyvtári égen.


Karácsonyi Zsolt

Didergő könyvtáros

Valahol a nagy világban

könyvek között polc-magányban

könyvtáros ül őszidőben

nyitott könyvvel a kezében


közel a tél semmi kétség

távol már a nyári hőség

hideg napok járnak éppen

fagyos szél zúg a vidéken


könyv lap őriz forróságot

szerelmet és mennyi lángot

tudományt meg szenvedélyt is

bölcseletet és poézist


polcok között szél sem suhan

gondolhatjuk jó dolga van

ki könyvek közt üldögélhet

fityiszt mutat fagyos szélnek


könyvtárosunk vacog mégis

lelket melegít poézis

de a testnek több kell tudom

nem dideregne húsz fokon


a könyvtáros könyvek között

bár rendesen felöltözött

mégis tornázni kell neki

így a napot túlélheti


tanulság az mostan is van

ha hideg jár a könyvtárban

könyvet mégse tűzre vessünk

ne lángjánál melegedjünk


olvassuk mit belé írtak

titkot őriz minden könyvlap

ezer életet és csodát

múlt bánatát és mosolyát


jövőnk záloga is itt van

a didergő könyvlapokban

könyvtárosunk nem teheti

hogy ezeket tűzre veti


mi hát akkor a teendő?

a megoldás kézen fekvő

nem didereg polc-magányban

ha fűtenek a könyvtárban!

A századik könyv

Mikor kisdeák koromban az elsõ bizonyítványt hazavittem, az édesapám örömében olyan barackot nyomott a fejemre, hogy csak úgy ropogott.

- Ember vagy a talpadon - mondta hozzá -, most már megérdemled, hogy megmutassam a könyvtáramat.

Azzal megfogta a kezemet, és bevezetett a tisztaszobába. Jártam már én ott máskor is, de sose láttam a könyvtárt. Most is hiába nézelõdtem utána, híre se volt ott a könyvespolcnak.

- Szegény szántóvetõnek gerendán a könyvtára - okosított fel édesapám, a székre állva leszedegette, a könyveket a mestergerendáról. Volt ott könyv jó nyalábbal, ócskább, újabb, vékonyabb, vastagabb, cifrább, szegényesebb.

- Válassz egyet magadnak - biztatott édesapám -, de csak okosan avval a kis ésszel.

Biz én nem okosan választottam. Azt kaptam föl, amelyiknek legszebb volt a táblája. Csupa virág meg csupa pillangó. Valami virágkereskedésnek az árjegyzéke volt.

- No, ezt szépen kiválasztottad - nevetett édesapám. - Meglátom, mire mégy vele.

Megbirkóztam én azzal is, ha egy hónapig tartott is. De akkorra olyan virágtudós lettem, hogy apámuram elbámult bele.

- Ezt már szeretem - veregette meg a vállamat. - Jóravaló méhecske a gyim-gyomban is megtalálja a mézet. Hanem most majd én választok neked könyvet, olyant, amelyik csupa lépes méz lesz.

Verseskönyv volt az, tele nekem való versekkel, harmatosakkal, mint a hajnalkavirág, csengõbongókkal, mint a reggeli harangszó. Estélig átsuhantam fölöttük, mint a fecske a víz fölött.

Hanem az édesapám nem dicsért meg a nagy sietségért. Inkább megcsóválta a fejét.

- Nem jól van ez így, fiamuram. Nem fecske módra kell átsurranni a könyvön. Meg is kell abban merülni.

Addig olvasgattam aztán a verseskönyvem, hogy utoljára kívülrõl tudtam az egészet. Nem is tudott az iskolában senki annyi verset, mint én. Kaptam is a második esztendõ végén annyi jutalomkönyvet, hogy alig bírtam haza.

- Az én könyvtáram még egészen elszégyenli magát a tied mellett - mosolygott az apám. - Mit szólnál hozzá, ha azt is neked adnám?

Nem tudtam én semmit se szólni az örömtõl, csak kapkodtam hol az egyik könyvhöz, hol a másikhoz. S addig nem volt nyugtom, míg az édesanyám a régi fazekaspolcot nekem nem adta könyvtárnak. Akkor aztán nem cseréltem volna a szolgabíróval se. Beraktam a könyveimet szép sorjába, ragasztottam rájuk számot is, s azt pingáltam a polc fölé piros plajbásszal: Az én könyvtáram.

Attól fogva az egész iskola csudájára járt a könyvtáramnak, kölcsön is kéregettek belõle, s nemsokára mindenki több hasznát vette, mint a könyvtáros úr. Én már akkor nem gyõztem olvasni, csak úgy felébõl-harmadából lapoztam át a könyveimet. Minden eszem-kedvem azon volt, hogy minél több legyen a könyvem.

Mire nagyobbacska deák lettem, tetejétõl aljáig megtelt a fazekaspolc, de biz én minden tizedik könyvemrõl se tudtam volna megmondani, mi van benne. Volt olyan is, amit ki se nyitottam még, de a címét sorban el tudtam fújni valamennyinek.

Egyszer, ahogy a könyveimet porolgatom, odajön hozzám az édesapám, és azt kérdezi: hány könyvem van már?

- Egy híján száz - feleltem büszkén.

- No, ehol a századik - húzott elõ a hóna alól édesapám egy takaros kis könyvet. - Éppen most hozta haza a könyvkötõ.

Fekete bõrkötésû, aranymetszésû könyvecske volt, szemüveges bagoly volt rányomva a táblájára, a bagoly papírtekercset tartott a csõre közt, s arra volt írva a könyv címe: Okos könyv.

- Ez lesz a legszebb könyvem - tettem volna be a helyére a könyvet, de apám megfogta a kezemet.

- Szeretném, ha el is olvasnád. Én írtam, ami benne van, te majd folytathatod.

- Apám írta? - nyitottam föl megzavarodva a könyvet.

Üres volt az egész, mint valami notesz. Csak az elsõ lapjára volt ráírva az édesapám szép, öreges betûivel ez az egy sor:

"Sose kívánj több földet, mint amennyit meg bírsz szántani."

 

Azóta sohase tettem be a könyvtáramba könyvet olvasatlan. Az Okos könyvbe azonban jegyeztem már egyet-mást magam is azóta, de az édesapáménál okosabb tanácsot egyet se.

 

Móra Ferenc

 

Darvasi László: Karácsonykor a könyvtárosokról

A világ sok helyén élnek ők, és éppúgy lehetnek dánok, chileiek vagy japánok. Persze én a magyar könyvtáros kisasszonyokat ismerem, akik általában annak a háznak, intézetnek vagy szellemi konglomerátumnak a lelkei, ahol éppen felügyelik a könyvek virágoskertjét. Ők azok, akikre rá lehet bízni az esti fogadás szendvicseinek elkészítését, a hólapátolást, de még a rettegett gazdasági igazgatót is képesek helyes tanácsokkal ellátni, ha annak sírgödör lett a házasságából.

A könyvtáros kisasszonyok lehetnek férjezettek, többnyire azok is, illetve lehetnek férfiak. Igen, könyvtáros kisasszonynak nevezzük őket is, holott hímek, zakójuk kicsit kopott, cipőjük kicsit félretaposott, és kicsit hadarnak is.

A könyvtáros kisasszonyok kedves emberek. Ám a mosoly, a melegség mögött ortodox szigor munkál. Mert mélyen hívő emberek ők, eltökélten hisznek a gutenbergi világrendben, amelynek fennmaradásáért ők felelnek. E hitüket könnyen próbatétel alá lehet vetni. Leemelsz a polcról egy könyvet, majd nem oda helyezed vissza, ahol eredetileg volt. A műveletet a könyvtáros kisasszony tekintete előtt kell végrehajtani, igen, nyomban hó hull a tarkódra, és a mondatban, amelyet ekkor hallasz – „Annak nem ott van a helye!" –, hideg, fémes és könyörtelen erőt érzel. Ez az előbb még oly kedves ember egyszerre mord cerberussá válik!

Az is tanulságos próbatétel, amikor a kikölcsönzött könyvet nem viszed vissza. Ez persze igazi bűntény, és nem is a könyvtárral, mint inkább a könyvtáros kisasszonnyal szemben, aki soha nem felejti el, és soha nem bocsát meg, lehettetek bár szívbéli barátok, ülhettetek a rőten ragyogó világpark őszi részlegében, csókolózhattatok az Akadémiai Nagylexikon sorozatának dőlve, nem, ha a könyvet nem szolgáltattad vissza időben vagy egyáltalán, mindig érezni fogod a könyvtáros kisasszony keserűségét, vádját, elárultatása nem csillapítható fájdalmát. És nem reménykedhetsz megbocsátásban. Sem pedig felejtésben.

Szoktak a könyvtárból könyvet lopni? Szoktak a könyvtárból könyvtáros kisasszonyt lopni? Nem szoktak, ők inkább eltűnnek.

Amikor valaki könyvet lop a könyvtárból, csak undok elbizakodottságában hiheti, hogy sikerült észrevétlenül végrehajtania a gaztettet! Mert ő igenis látja! Ő mindig látja, éppen csak nem szól rád, olyan mérvű a bűn, hogy azt már szóval illetni nem lehetséges, de azért majd elmondja másnak, az igazgatónak, a portársnak, a városnak, az egész világnak, illetve a másik kölcsönzőnek, akinek a zsebében már ott lapul az ő lopott példánya, s hallva a könyvtáros kisasszony szívhez szóló panaszát, égő arccal ballag a polchoz, és szabadul meg a könyvtől, amiért az előbb még ölni is tudott volna.

Minden könyvtárban van legalább egy olyan könyv, amit nem szabad kikölcsönözni. Ez a könyv valamiképpen a könyvtáros kisasszony személyes tulajdona, ez a könyv neki az élet, a dobogó szív, az igazi férfi vagy az igazi nő, és merő tapintatlanságból vagy gonoszságból mégis kikölcsönzöd. Próbáld csak meg! Mert lehetséges. Sápadtan, remegő kézzel nyújtják át. De másnap a könyvtáros kisasszony pozitív leletet produkál a sarki onkológián, vagy a vállalkozó díszdzsipje elé lép, esetleg zárás előtt találnak rá, élettelenül hever a mezőgazdasági könyvespolc előtt, kezében a Traktorszerelés könnyebben című kézikönyv, a szája sarkából keserű, fehér hab szivárog. Egyszer, tényleg csak próbaképpen direkt összekevertem a könyveket egy kedves könyvtáramban, másnap újra mentem, hogy lássam, mi a helyzet. Olyan szomorúan néztek rám a pult mögül, hogy elszégyelltem magam, azt dadogtam, talán tegnap kissé szertelen voltam, de máris sietek, és helyreállítom a világrendet. Na hiszen, a világrend! Már helyre volt állítva! Nekem szerencsém volt. De a könyvtártörténet ismer olyan könyvtáros kisasszonyt, aki az egyik ilyen pimasz olvasóját egy nyolckilós helytörténeti lexikonnal ütlegelte félholtra, és nemhogy megbüntették volna, de a bíróság nagyobb vásárlási keretet állapított meg neki.

Ha egy könyvtáros kisasszony rápillant a könyvespolcra, akkor… hopp, már ez is milyen ósdi fogalom: könyvespolc. Mintha azt mondanám, síremlék, emlékmű, köztéri szobor a 19. századból. Ha tehát a könyvtáros kisasszony rápillant a tradicionális világot jelképező könyvespolcra, azon nyomban autista lesz, esőcseppszámoló és fejtornaművész, elméje úgy kezd működni, mint a CIA vagy a KGB szervere, egyetlen szempillantás alatt tudja, hogy a felső polcról hány könyv hiányzik, kicsoda kölcsönözte ki, és mikor kell visszahozni őket, te jó ég, suttogja, tegnap lejárt a kölcsönzési ideje a Karácsonykor szökött el a feleségem! című regénynek, és dr. Bakonyi nem hozta vissza!

A könyvtáros kisasszonyok egy letűnt korszak gyermekei, voltaképpen Grál-lovagok, apostolok vagy afféle titkos jótevők, mint a zsidók vagy a mohamedánok „igaz emberei", akik létezésükkel tartják fent a romlott és korrupt világot. Olykor leplezni igyekeznek valami szelíd és szomorú, atavisztikus erőt, máskor a leghatározottabban képviselik az igazságuk szigorát, nem látott még a világ olyan olvasót vagy kölcsönzőt, akit könyvtáros kisasszony jogtalanul vert volna meg, vagy igaztalanul lökött volna le a könyvtár lépcsőjén, bordarepedések, orrtörés, és az összevérezett könyvért is neki kell a büntetést fizetnie.

Sokan kérdezik, hogy miért maradnak fent a könyvtárak, miért marad fent a könyv. A könyvtár csodájáért leginkább a könyvtáros kisasszonyok a felelősek, e csodához a legközelebb is ők egzisztálnak, milyen lenyűgöző és szomorú, hogy minden reggel a csoda szívébe indulnak dolgozni!

Karácsonykor a könyvtáros kisasszonyok akasztanak. Papírmasé-olvasókat, határidő-átlépőket, igazgatókat, dölyfös írókat lógatnak fel a remegő fenyőágakra, a jó olvasó figurája közel van a zselés, konyakos szaloncukorhoz, a rossz olvasó figurája a kekszmalaccal szomszéd, a csillagszórót az igazgató babája tartja, a pici harangok pedig a soha ki nem pusztítható cenzoralakok kezében csilingelnek. Van a könyvtár karácsonyfáján angyal is. Ott álldogál a csúcson, és nem kérdéses, kire hasonlít. S ha valaki feláll egy székre, és jobban szemügyre veszi, látni fogja, hogy a szárnyai könyvből vannak. Apró, kerek betűkkel jegyezték fel rájuk, hogy mikor kell visszavinni őket.

 

 

Lap tetejére

 








Ingyenes honlapkészítő
Profi, üzleti honlapkészítő
Hirdetés   10
Végre értem amit angolul mondanak nekem, és megértik amit mondok.

KÖSZÖNÖM NOÉMI!